Bemutatkozás

Cégünk 2013-ban alakult , 2020-ban egy éles váltást követően gyapjúfelvásárlással, válogatással, bálázással és értékesítéssel kezdett el foglalkozni!

2013 óta arra törekszünk, hogy minden területen kiérdemeljük az emberek bizalmát, amit cégünk folyamatos növekedése is jól mutat, a becsületes, tisztességes hozzáállás előbb-utóbb kifizetődik.

2020-ban mikor elkezdtük a felvásárlást, akkor szembesültünk azzal, hogy a gyapjúkereskedőkkel szembeni előítéletekkel is meg kell küzdenünk, ami a kereskedők korábbi magatartásának köszönhető. Elmondhatjuk, sikerült úgy a felvásárlások, mind pedig a külföldi értékesítések során kiérdemelnünk a partnereink bizalmát, így évről évre bővíteni tudtuk ügyfeleink számát. Cégünk telephelyéről az értékesített nyersgyapjú, csakis WTAE (Wool Testing Authority Europe Ltd.) által kiadott IWTO tanúsítvánnyal kerül értékesítésre.

Tanusítvány megtekintéséhez
kattintson a képre!

A gyapjúválogatás során rengeteg  alminőségű gyapjú kerül szelektálásra, ami a textilipar számára nem értékesíthető, ezért kerestünk alternatív megoldást ezen gyapjú hasznosíthatóságára.

Ekkor kezdtünk el gondolkozni, kutakodni mit is lehetne gyártani a megmaradt gyapjúból?!

Több lehetőséget megvizsgálva jutottunk el a gyapjú pelletálásához szerves trágyaként való hasznosításához.

A gyapjú pellet a világon már egy bejáratott termék, Magyarországon azonban még nem ismert termesnövelő anyag.

Így jött létre:

Az első igazi magyar Gyapjú Pellet!

2022 év elején belevágtunk a megvalósításba, megkértük a laboratóriumi vizsgálatokat, ami beigazolta amit eddig is sejtettünk, hogy ez egy kiváló szervestrágya ami a talajra is jótékony hatással van!
2022-es évben megérkezett a pályázati lehetőség amit nagyon vártunk már, pályáztunk és nyertünk , így az ötlet elindult a megvalósítás útján!

Jelenleg az üzem és a termék engedélyeztetés folyamatban van.

Termékünk megvásárlásával támogatja a magyar juhtartó gazdákat!


Pályázati információk